Artus – Füge Produkció

Játékok – barkács-koncert három férfira és zongorákra

Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – E8labor

Időpont: január 31., február. 1., 2., 8 óra

2013.01.30. próba fotók

„Zenét játszani” – fogalmaz a legtöbb nyelv. A „Játékok” a szó eredeti jelentéséhez vezet vissza. Az alkotók elemeire bontják a hangot, a hangszert, a testet, a gondolatot. Leteszik a stílust, a hagyományt. Mint egy gyerek, úgy építik fel újra az elemeket – játszanak. A nyelvben, a hangszeren, a testen, a fejben. A kezüket mindeközben Kurtág György fogja: a szabadság jegyében született zenei sorozata, Bach-átiratai jelölik ki a játékteret.

Az alkotók a Műhely Alapítvány által koordinált Ismeretlen Kutatása program kedvezményezettjeiként kezdtek el közösen dolgozni. Az Ismeretlen Kutatása alkotóműhely, ahol a különböző művészeti ágakban dolgozó alkotók és a közönség közösen gondolkodhat arról, hogy mit is jelent az improvizáció a kortárs művészetben. Elmélyült munkára, kutatásra ad lehetőséget a program – kész produkció létrehozásának kényszere nélkül.  Már a kutatási folyamat közben megszületett az igény Debreczeni Mártonékban, hogy tapasztalataikat egységgé formálva, előadás formájában mutassák meg a nagyközönségnek.

Előadók: Debreczeni Márton, Kiss Péter, Vass Imre

Tér: Körmendy Pál

Látvány: Bodóczky Antal

Reklámok

a Műhely Alapítvány és a MU Színház közös szervezésében

AZ ISMERETLEN KUTATÁSA – improvizációs alkotóműhely /2012 ősz

Nicole Cataldo (UK) / Melkovics Tamás / Gergely Farmos Lilla / Retkes Máté / Szűcs Dóra Ida: Out of Orbit-Pályán kívül

2012.12.18. MU Színház

Out of Orbit egy művészeti együttműködésen alapuló kutatási projekt, amelynek kiinduló pontjai a bolygók. Ezt a témát köti össze különböző művészekkel, (vizuális művész, táncos és zenész).
Kutatás célja hogy improvizáción keresztül beavasson a filozófiai értelemben vett mikro- és makrokozmosz megjelenítésébe.
A performansz szobrászati jellegét és a szobrászat performansz mivoltát közelítve, az “Out of Orbit” bepillantást enged a kreatív stratégiák világába, olyan folyamatokba és kapcsolatokba, melyek olyankor jöhetnek létre, mikor különböző művészeti háttérből táplálkozó, különböző területen alkotó emberek eltérítve a megszokott pályájukról a többiekkel együtt közös pályára állnak.
A létrehozott munka, az ismeretlen mozzanat megtartására támaszkodva olyan improvizációkon keresztül valósul meg, melyeknek célja maga az út.

a Műhely Alapítvány és a MU Színház közös szervezésében

AZ ISMERETLEN KUTATÁSA – improvizációs alkotóműhely /2012 ősz

Debreczeni Márton / Vass Imre / Kiss Péter

2012.12.18. MU Színház
“Debreczeni Márton kutatásában az ismétlés és a figyelem külső és belső, fizikai és szellemi határait feszegeti. Partnereivel, Kiss Péter-zongoraművésszel és Vass Imre-táncművésszel a zene és tánc koevolúciójának lehetőségét vizsgálják, az alapoktól, összetevőktől indulva hogyan jöhet létre élő, organikus viszony a két kifejezési forma között. Ennek eszköze és formája az ismétlés, ismétlődés.”

a képek Nikon D300S-el készültek

AZ ISMERETLEN KUTATÁSA – improvizációs alkotóműhely
a Műhely Alapítvány és a MU Színház közös szervezésében

2012.04.26. MU Színház  -előadás fotók

Horváth Brigitta/Tucker András

Horváth Brigitta kutatása során a mozdulat – cselekvés – tánc közötti határokat vizsgálja. A testből kiindulva, szükség esetén szövegek, ének, hangok, zene, belső képek, asszociációk segítségével keresi a három fogalom közti átmenetet. Hogyan lehet az egyik fogalomból kiindulva eljutni a másik kettőhöz? Mitől függ, hogy egy mozdulat megmarad-e pusztán mozdulatnak, vagy elmozdul-e a cselekvés esetleg a tánc irányába? Kérdéseire egy “külső szem” segítségével keresi a választ, aki a határhelyzetekben tisztázhatja, hogy az aktuális mozgás melyik csoportba tartozik, illetve instrukcióival segíthet váltani a három fogalom között. Célja, hogy színpadi munkáiban tudatosabban legyen jelen, és képes legyen a célnak legjobban megfelelő mozgásformát megválasztani.

Bari Kim/Simon Márton

Bari Kim a test, mozgás, a tér és az idő összefüggéseit állítja párhuzamba a költészet szótagból, szóból, mondatból való építkezésével. Milyen hatással van/lehet egymásra a költészet és a tánc; mindennapi életünk, környezetünk és az előadói lét? Kérdéseinek megválaszolásához, a kultúrák egymással való megosztásához egy költőt hívott segítségül. Célja, hogy a tánc improvizatív formáját, mint „fizikai írást” kutassa.

Ismeretlen Kutatása

Marco Torrice (I): Témafelvetés

2011. március 19. Trafó Stúdió

Ismeretlen kutatása/Műhely Alapítvány

Vass Imre/Sőrés Zsolt (Ahad): Kvantumológia

„Az ismeretlen kutatása számunkra a felfedezés folyamata, amelynek már a kezdetén szembesültünk azzal, hogy a „létrehozás dramaturgiája” paradoxonokban mutatkozik meg. Azt tapasztaltuk, hogy a nyugati civilizációra jellemző egyetlen kontinuus objektív valóság világképe a tabuknak olyan rendszerét állítja fel, ahol a dolgok élménybe vonása, vagyis világba integrálásuk szinte lehetetlenné teszi a megjelenítések kettős síkján, a tevőlegesség és szimbolikusság síkján való megragadást. Úgy találtuk, hogy a nyelvnek is metaművészetnek kell lennie…”

2010.12.14. próba, és 2010.12.15. előadás fotók, MU Színház

Fülöp László/Cuhorka Emese/Bordás Emil: “M.(eSe + iL) = ?”

Ismeretlen Kutatása, Műhely Alapítvány,  Trafó, munkabemutató, 10.11.20.